Esterházy Péter 1988-tól 90-ig, a Hitel-ben kéthetente megjelent publicisztikai írásaiból készült ez a válogatás. 1991-ben jelent meg először, ez a mostani, immár a 3. kiadás.
A szerző elmondása szerint, roppantul élvezné, ha volna neki egy szép, elegáns, hűvös, nyugodt Elfántcsonttornya. Csak üldögélne benne elzárkózva a „társadalom problémái elől”, de sajnos, - úgy tűnik - a zajos, zűrös, bolond világ eseményei a torony falai közé is beszivárognának. Így aztán, ez sem védené meg semmitől.
Ízelítőül néhány téma, (s néhány zárójeles megjegyzés tőlem): kibontakozás; szomorúmanók országa; szavak megszámlálása; vállaljuk a felelősséget (akkor még nem, ma már bevállaljuk); hol a mi szobánk az Európa-házban (úgy tűnik túl nagy a ház, még mindig keressük); kis nyelvtanóra Esterházyval, különös tekintettel az ikes igékre és a pártra, aki… (azóta is, aki a kft, a bizottság, a bíróság stb., amely szavunk elfeledve); a november 7-i ünnepségek diszkrét bája; Hrabal és a szerző Párizsban; „mi a magyar?, mostanság talán az volna a válasz, hogy a sértett, vagy inkább sértődött, az a magyar.”(jelenthetem, még mindig). Aztán, egy, a könyvtáros szívemhez közel álló írás arról, miért is nem sikerülhet rendet raknunk saját könyvespolcunkon. Aki ezt már megpróbálta, annak a cikk kapcsán felidéződnek hiábavaló próbálkozásai, s jókat derül majd olvasás közben. Nekem, könnyeim potyogtak.
De térjünk vissza a rendszerváltás témáihoz. „Az átmenet” című írásban olvashatjuk „De majd jó lesz vagy jobb lesz, ha nem így lesz, ha a szavak visszanyerik higgadtságukat, nagyvonalúságukat.” Gyönyörű gondolat. Igen, higgadt, nagyvonalú szavakra és gondolkodásra lenne szüksége ennek az országnak, de ez még várat magára. Ki tudja, meddig? Talán, addig, amíg minden „még kap fogni egy vajszínű árnyalatot”, de - érzésem szerint - az még odébb van. Egyelőre, csak éles kontúrok vannak és erős színek. Leginkább feketék és fehérek.
A cikkek ma is pont olyan aktuálisak, mint mikor íródtak. Az eltelt 30 év is kevés volt ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak. Valószínűleg, a bajok túl mélyen gyökereznek.
Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek a rendszerváltás időszaka iránt, akik még meg tudták őrizni józan ítélőképességüket és persze, azoknak, akik szeretik Esterházyt és az ő egyéni humorát.
