Nemes Nagy Ágnes
Nemes Nagy Ágnes

Ma 100 éve született Nemes Nagy Ágnes. Ez az egyik kedvenc versem tőle. Ez a Szobrokat vittem című vers második, kéziratban fennmaradt része, amelyet a költő életében nem közölt.

Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadása
Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadása
Összegyűjtött versek, prózai írások és képzőművészeti alkotások 1966-2018

Nagyon nagy öröm volt számomra ennek a kötetnek a megjelenése. Bari Károly nevével 1971-ben találkoztam először, mikor a Holtak arca fölé című verses kötete a kezembe került. Egy tizenéves költő és egy tizenéves olvasó találkozott a könyv lapjain. Azonnal beleszerettem a verseibe. Többek között ebbe…

Csáth Géza: Napló
Csáth Géza: Napló

1887-ben született Szabadkán. Kosztolányi Dezső unokatestvére. Művészetkedvelő és –értő családban nő fel. Maga is kiválóan zongorázik, hegedül és fest. 14 éves korában zenekritikái jelennek meg a Bácskai Hírlapban. Elvégzi az orvosi egyetemet, közben fáradhatatlanul ír. A Nyugat szerkesztői, az…

Volt egyszer egy lap: Nyugat
Volt egyszer egy lap: Nyugat

Az idén (2008) 100 éves Nyugat tiszteletére jelent meg ez a kötet az Arión és a Pallas Páholy kiadásában.A Nyugat 1908. januártól 1941. augusztusáig kéthetente jelent meg. A XX. század elejének lendületes, mozgalmas, pezsgő irodalmi élete hívta életre ezt a folyóiratot, s olyan szerkesztők tartották…

Szerb Antal: A harmadik torony
Szerb Antal: A harmadik torony

Szerb Antal olaszországi útinaplója most, először jelent meg önálló kötetben.1936-ot írunk. Az első fejezet első soraiból kiderül, a szerző akkor már tudta, érezte, hogy az ostobasággal párosult nagyravágyás a pusztulás felé taszítja Európát.„Talán sosem fogok már Spanyolországba menni, és ha el is…

könyv-varázs

Szeretek olvasni és szeretnék ennek a csodás időtöltésnek minél több embert megnyerni. Ez a - nem titkolt - szándékom ezzel a bloggal.

Friss topikok

süti beállítások módosítása