Fahrenheit 451 ez az a hőmérséklet, amin már biztonságosan elégnek a könyv lapjai. Elég rémisztő mondat, de le kell írni, mert erről is szól a kisregény.
Bradbury 1953-ban (!) írta ezt a - mára sajnos -, soktekintetben beigazolódott disztópiát.
Valamikor a jövőben vagyunk. A hatalom folyamatos háborút vív a környező országokkal, amiből az emberek nem sokat éreznek, csak azt látják, hogy időnként iszonyatos zajjal sugárhajtású bombázók szántják az eget.
Tűzbiztos házakban élnek, tűzoltásra már nincs szükség. Nagy szükség van viszont tűzőrökre, akik könyveket égetnek. A hatalom szerint, a könyvek csak összezavarják az emberek fejét, fájdalmat okoznak, ártalmasak. Ehelyett folyamatosan bárgyú megelégedettséget sugárzó tv műsorokat és reklámokat kell adni, hogy mindenki boldog legyen. És az emberek egész nap tv-t néznek. A média a hatalmi manipuláció legfontosabb eszköze. Ebben az államban a kultúrának már nincs semmi értéke.
A házak nappalijában az embereket 2-3 oldalról hatalmas tv-falak veszik körül és a térhatású adásból megszakítás nélkül árad a szappanopera, egy képzeletbeli család életének primitív, bugyuta történései, melynek a néző is aktív részese lehet.
Az emberek a fülükbe „tengeri kagylót”, dugnak, ami folyamatosan ontja a zenét és a reklámokat. („...zene, beszéd és beszéd és újra csak zene, mint valami elektronikus óceán, szüntelen csapkodja álmatlan agyának partjait.”)
A főhős, Montag tűzőr. Ebben a világban a könyvek birtoklása, gyűjtése, olvasása bűncselekmény, a tűzőrök munkája pedig a könyvégetés.
Felesége Mildred - aki szinte már teljesen idegen számára -, nyugtatókon él, minden idejét a tv-falak előtt tölti. Montag boldogtalan, de ezt magának sem meri bevallani.
Egy napon találkozik új szomszédjukkal, a fiatal Clarisse-al, aki csupa furcsa dologról mesél neki. Elmondja, hogy a csalájával minden este leülnek beszélgetni, hogy szeret az esőben sétálni, szereti megfigyelni a füvet, a virágokat, a reggeli harmatot. Többször is találkoznak, beszélgetnek s Montag élete kezd megváltozni. Könyveket dug el a házában, sőt bele is olvas némelyikbe. Ettől kezdve már nem élheti tovább régi életét…, választania kell munkája és nagy veszéllyel járó, új életszemlélete között.
Bradbury valahogy megsejtette a jövőt
A tv képernyők mérete egyre nő, szóval, nincs is olyan messze és egész tv-falak lesznek a lakásokban.
A televíziók az embereket bugyutábbnál bugyutább vetélkedőkkel, kibeszélőshow-kkal, valóságshow-kkal bombázzák éjjel-nappal és a tömeg falja.
Persze tudjuk, mióta könyvek vannak a világon, könyvégetés mindig volt . A XXI. században azonban már változnak, „finomodnak” a módszerek. Gondoljunk csak a könyvdarálásra, a könyvfóliázásra!
A hatalom mindig is félt a könyvektől, a könyvekben rejlő gondolatoktól, a gondolatok tovább gondolásától. Egy diktatúra felépítéséhez a legtökéletesebb alap a tudatlanságban tartott tömeg.
Bár azt gondolom, manapság már egyre kevésbé kell a hatalomnak drasztikus eszközökhöz folyamodnia, hiszen az emberek többsége önként mond le az olvasásról, agyának karbantartásáról, az önálló gondolkodásról.
(„Gondoljon arra: a tűzőrökre alig van szükség. A tömeg a maga elhatározásából hagyta abba az olvasást.”)
Elég, ha végignézünk a metrón csúcsidőben. Láthatjuk, hogy az utasok 90%-a fejét leszegve bújja a telefonját és elég csekély a valószínűsége, hogy Thomas Mannt olvasnak. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki sokat használja a telefonját, az nem olvas szépirodalmat,ez így biztosan nem igaz. A legnagyobb problémának azt gondolom, hogy a mobiltelefon bűvöletében felnövő gyerekek többsége a könyvolvasást felesleges és fáradtságos időtöltésnek tartja. Ez sajnos, nagyon rossz hatással lesz a következő generációk értelmi és érzelmi intelligenciájára.
(„A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe - íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése.”)
Nem szép jövőkép, amit Bradbury fest, de sajnos, nem tudok vitatkozni vele. Persze hihetünk a jóban, várhatjuk a csodát, életszemlélet kérdése. Talán, a könyv vége az Emlékezők megjelenésével is felcsillant némi reményt.
Mindenkinek ajánom, aki szívén viseli a könyvek, a kultúra sorsát.
1966-ban Truffaut készített fantasztikus erejű, gyönyörű filmet a kisregényből, mely nagyon gyorsan kultfilmmé vált.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért!
Köszönöm.
