Először a címe miatt vettem a kezembe ezt a könyvet. Azonnal megfogott. Ilyen gyönyörű, költői regénycímmel azóta sem találkoztam. Persze nem véletlen, hiszen a könyv címe Keats: Óda egy csalogányhoz című versének egy sora (Tóth Árpád fordítása).
A történet 1917 tavaszán Zürichben kezdődik. A főhős Dick Diver, egy huszonhat éves, nagy reményű, tehetséges elmeorvos. A szerencse gyermeke, jóképű, jó modorú fiatalember: „Dick képes volt rajongó és föltétlen szeretetet ébreszteni maga iránt. (…) Tapintatos figyelmével és udvariasságával mindenkit egy csapásra megnyert magának.”
Barátja klinikáján megismerkedik, a vonzó, különleges, gyönyörű, de labilis idegállapotú amerikai lánnyal, Nicole-al, akit hamarosan feleségül vesz. A család boldog, mert Dick személyében nem csak férjet, de egyúttal szakszerű felügyeletet is kapnak Nicole mellé. Dick pedig egy hatalmas, szinte már felfoghatatlan nagyságú vagyon részese lesz. A túl sok pénz lélekölő ereje s a Nagy Háború utáni mindenből kiábrándult általános korhangulat azonban, hamar tönkreteszi kezdeti, tiszta érzéseiket. Párizs, a Riviéra és Svájc „Bermuda-háromszögében” élnek, s belemerülnek a hotelek, füstös kocsmák, fényes báltermek, partik, a dzsessz, a tánc, a fényűző költekezések, léha semmittevések világába. Nicole érzelmi labilitása, szeszélyei, hisztériás rohamai, visszatérnek. Dick néha még publikál, de már nem praktizál, munkakedve elszállt, hangulatát csak az újabb és újabb partik dobják fel valamelyest. Egy új szerelem is rátalál, Rosemary, a tündöklő, fiatal, hollywoodi színésznő személyében, de már ez az érzés is működésképtelen. Aztán, barátjával idegszanatóriumot nyitnak Svájcban, de a munka iránti fellángolás sem tart sokáig.
Nicole érzései is kihűlőben vannak, s ő is egy új szerelembe próbál menekülni. „Kapcsolatuk legszomorítóbb vonása Dick növekvő közönye volt, mely újabban abban nyilvánult meg, hogy rengeteget ivott.” A válás elkerülhetetlen.
Fitzgeraldnak ez az utolsó befejezett regénye, s tele van önéletrajzi vonatkozással. Feleségével – a Nicole-hoz hasonlóan szintén labilis idegzetű - Zelda Seyre-rel, ő is a New York-i felsőtízezer központi, körülrajongott alakja volt. A bulvársajtó is gyakran foglalkozott életük eseményeivel.
Fitzgeraldnál senki sem ismerte és festette le tökéletesebben az első világháborúban tapasztalt szörnyűségektől megcsömörlött, teljesen reményvesztett, „elveszett nemzedék” életvitelét, érzéseit. A kiábrándult, hitét vesztett nemzedék csak a pillanatnyi örömök élvezetével, a vad tivornyákkal, a pénzszórással, a dzsesszzenébe, cigarettafüstbe s alkoholba fúló partikkal próbálta ellensúlyozni elpocsékolt, kiégett, reménytelenül sivár mindennapjait.
Akit érdekel ez az izgalmas korszak, annak ajánlom még Fitzgerald, A nagy Gatsby, Az utolsó császár és az Emlékek a dzsesszkorszakból című műveit is. Egyik jobb, mint a másik.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért!
Köszönöm.
