Szerb Antal olaszországi útinaplója most, először jelent meg önálló kötetben.
1936-ot írunk. Az első fejezet első soraiból kiderül, a szerző akkor már tudta, érezte, hogy az ostobasággal párosult nagyravágyás a pusztulás felé taszítja Európát.
„Talán sosem fogok már Spanyolországba menni, és ha el is mehetek majd, már nem fogom ott találni azt, amit kerestem. (…) Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek.”
Tehát, irány Velence! „Velence a világ közepe.”
Meglepő volt számomra Szerb Antal kijelentése, miszerint a Szent Márk tér nem nagyobb, mint a szegedi Dóm tér, mégis ha a San Marcon sétálsz, úgy érzed, a világ körülötted kering. Micsoda térélmény, mit számít az építészet!
Aztán természetesen, szó esik a sikátorokról, Szerb Antal „szerelmeiről”. Pont olyanok, mint az Utas és holdvilágban.
Velence kapcsán kikerülhetetlen a mulandóság, az enyészet gondolata, de a szerző nem is akarja elkerülni ezt a témát, s víziója nem éppen biztató. De ízelítőt kaphatunk Szerb finom, ironikus humorából is. Egy Tiepolo freskó kapcsán – amelyen a Tudás angyala elkergeti a Tudatlanságot – írja: „Vajon hol élt az elüldözött Ignorancia, mily kiváló szanatóriumban, hogy most olyan jó egészségben, olyan újult erőben tud visszatérni?”
Velence után a főbb állomások: Vicenza, Verona, a Garda-tó, Bologna, Ravenna, San Marino, Ferrara. Rövid, tömör, érdekes „szerbantalos” kultúrtörténetet, város és tájleírásokat olvashatunk a könyvben. Célja nem a műemlékek bédekkerszerű leírása, hanem egy-egy hely hangulatának éreztetése. Üdítően hatnak a „turista” személyes hangvételű magán feljegyzései a trattoriákról, az olaszországi hőségről és arról, hogy agyon csípik a szúnyogok, de a következő mondat már a Ducéról, az olasz újságokról, az általános és eltúlzott megelégedettségről és lelkesedésről szól.
A rövid napló végén megérkezünk a titokzatos „harmadik toronyhoz”, melyben olyan nagyon bízott Szerb Antal, de ami sajnos, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megvédje őt a közeledő, tébolyult pusztítástól.
Ajánlom a könyvet minden Szerb Antal és Itália rajongónak. A szöveget kísérő, korabeli, fekete-fehér fényképeket Martin Hürlimann, svájci filozófus, irodalmár és könyvkiadó készítette.
