A regény főhőse Andor, az elsőkönyves író, aki anyjával él egy belvárosi lakásban. Weér Rebeka, az egykor gyönyörű és ünnepelt színésznő már 15 éve nem mozdul ki otthonából, amit telezsúfolt színházi bútorokkal és kellékekkel.
Anya és fia, itt ezen a szánalmas színpadon játsszák nap mint nap egymást gyötrő, kegyetlen játékaikat.
Az asszony, Andor ikertestvérét, Juditot okolja művészi karrierjének megszakadásáért. Judit hegedűművész, s a 70-es években disszidált. Weér Rebeka ettől kezdve nem kap több szerepet, lánya bűnét a színház párttitkára nem bocsáthatja meg. Ezután a művésznő magába zárkózik, s többé nem hagyja el a lakást. Az őrület egyre jobban elhatalmasodik rajta.
Sok viharos, futó kapcsolat után Andor végre találkozik a szerelemmel, Fehér Eszter, egy könyvtáros személyében. Kapcsolatuk nem mondható kiegyensúlyozottnak. Egy abortusz, egy verekedés és egy pszichiátriai kezelés után végül csendben megszakad. Andor néhány napra magára hagyja anyját, aki ez alatt szívrohamban meghal. A férfi – mivel kívánta anyja halálát -, magát okolja a történtekért, s úgy gondolja anyja valójában éhen halt. Röviden ennyi a történet.
A regény, sodró, lendületes, „olvastatja magát”. Stílusa, nyelve rendkívül eredeti, mégis kétszer is azon a ponton voltam, hogy nem olvasom tovább, de aztán újra kézbe vettem. A nyugalom - címével ellentétben -, a nyugalom hiányáról szól. Ha olvasod, nyugtalanná tesz, felzaklat. Volt rossz éjszakám miatta.
Utoljára talán, a Bűn és bűnhődés volt hasonló hatással rám. Emlékszem, a 70-es években olvastam. Ültem a szinte teljesen üres 37-es villamoson, kint már alkonyodott, és én teljesen belemerültem az olvasásba. Aztán a villamos megállt, felnéztem a könyvből, és az első ember, akit megláttam egy rendőr volt. Úgy összerezzentem, mintha én lettem volna Raszkolnyikov.
Szóval, ha egy könyv erős hatással van az emberre, az nem lehet rossz. Az ellenérzéseim mégis abból adódtak, hogy az a világ, amiről szól a regény, az egy rendkívül kegyetlen, sivár, rideg, erőszakos világ. Persze, nem állíthatom, hogy nem ilyen világban élünk, na de, azért mégis … Ha egyetlen szót kellene mondanom, ami a könyvről rögtön eszembe jut, azt mondanám, DURVASÁG.
Anya és fia egy díszletvilágban élnek. Kapcsolatuk állandó hazugságra épül. (Egyébként, a főhős képtelen bárkivel is őszinte lenni.) A gyűlölet-szeretet pókhálójában vergődnek mindketten, de szabadulás csak Weér Rebekának adatik meg, a halállal.
Andor érzelmi élete szinte már beteges. A szex, nála az erőszak egyik kifejezési formája. Azt hiszi, szerelmes Eszterbe, de még szerelméért sem képes lemondani a könyvkiadó szerkesztőnőjével folytatott, végtelenül durva, mindkét fél számára megalázó, csupán csak gyűlöletből táplálkozó kapcsolatáról. Még Eszterhez fűződő érzelmeit is átszövi a hazugság, a képmutatás.
„Ahogy a morfinista megtanulja a tűt kezelni, én is megtanultam zsilettpengével korrigálni nyakamon a karmolásokat, hogy úgy nézzen ki, mintha borotválkozás közben esett volna az a seb. Megtanultam sose látott ismerősökre, közúti balesetekre és bombariadó miatt alagútban veszteglő metrószerelvényekre hivatkozni. Mosdókagylóban tisztálkodni a Balkán klozetjén, és félflakonnyi krémszappan klórszagával elfojtani a fanyar mandulaszagot.”
Azt gondolom, hogy ez egy kitűnően szerkesztett, nagyszerűen megírt, nyelvileg bravúros, szuggesztív könyv, de szeretni mégsem tudom. Ennek ellenére senkit sem szeretnék elriasztani a könyv olvasásától, sőt! Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi idők egyik legjelentősebb magyar regénye ez a könyv.
Ha tetszett az ajánló, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt az olvasás népszerűsítéséért!
Köszönöm.
