Ulickaja új elbeszéléskötete nem könnyű olvasmány, különösen annak, aki már jóval túl van „az emberélet útjának felén”. Sőt, lassan meg is duplázza azt.
Az elbeszélések szinte mindegyike az elmúlásról, a halálról szól.
A halál az a tény, amivel akarva-akaratlan valamikor mindenki szembe találja magát. Persze, a probléma nem a halállal van. Egy bizonyos kor után az ember kénytelen elfogadni, hogy a halál az élet természetes része. Megszületünk, élünk, meghalunk. Nincs mese! Ezen nem változtat se pénz, se hírnév, se hatalom. Ebben az egyben egyenlőség van. De a testi és szellemi leépülés, a kiszolgáltatottság, az emberi méltóság kényszerű feladásának gondolata, a halálnál is sokkal félelmetesebb.
Ezeket a kérdéseket is érinti ez a megrázó, felkavaró, elgondolkodtató, Ulickaja kötet.
A könyv két rész osztott.
Mindkét részt egy vers vezeti fel. Az első vers egy gyönyörű óda a nőkről, a nőkhöz. Ebben a részben 4 hosszabb elbeszélés van.
A második rész verse, megérkezés az „utolsó felvonáshoz”. Ebben a részben 7 rövidebb novella kapott helyet.
Néhány szó a témákról:
Lélek és test viszonya
Dolgaink elrendezése a halál előtt
Hit, remény
Magány
Elveszett lelkek
Testek, lelkek átváltozása
Szavaink, emlékeink elvesztése
Halálunk megválasztása
A legtöbb elbeszélés középpontjában nők állnak. Az írások egyszerű, mindennapi, emberi élethelyzetekről szólnak tömör, szikár, sallangmentes stílusban. Ulickaja képes néhány oldalon elmesélni egy egész életet. Némelyik novellában a kőkemény realitást szürreális elemekkel oldja fel.
Nehéz olvasmány, de az írónő egyik-másik írásban azért hagy némi halvány reményt az olvasó számára.
Azoknak ajánlom, akik nem félnek néha elgondolkodni az élet „nagy kérdésein”.
Meg kell még említeni a könyv borítóját (Pintér József terve), ami valósággal vonzza az ember szemét és kezét. Muszáj ránézni, kézbe venni, belelapozni, aztán elolvasni. És a gondolatok még sokáig velünk maradnak…
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért! Köszönöm.
