Michal Ajvaz, kortárs cseh költő, prózaíró, esszéista 1949-ben született Prágában. Sokan a mágikus realizmus cseh képviselőjének tartják.
A másik város című regénye Prágában játszódik, illetve Prága egy „másik” – a legtöbb ott élő ember számára láthatatlan – dimenziójában.
A főhős egy Karlova utcai antikvárium sötét mélyedésében talál rá arra a lila bársonyba kötött, ismeretlen betűkkel nyomtatott könyvre, amely egész életét megváltoztatja. A könyv származási helyét keresve jut el a „Másik Városba”, ami ott kezdődik, ahol a valódi véget ér. Szobák homályos sarkaiban, bútorok alatt, szekrények mögött, kávézók pincéiben lapul meg egy másik világ, ami túl van minden realitáson. Hősünket követve mi is egyre mélyebben merülünk bele ennek a városnak, semmihez sem hasonlítható, különös világába. Fantasztikus terek, fantasztikus emberek, fantasztikus életfilozófia bontakozik ki előttünk. Az abszurd, az irreális ott teljesen természetes. Az író akkor találkozik először az „odaáttal”, amikor egy villamosmegállóban belenéz egy fémhengerbe, amiben – úgy gondolta – homokot tárolnak:
„Amikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, megállapítottam, hogy a henger tulajdonképpen egy templomhajó fölött átívelő kupola vakablaka, a templom padlója a sötét mélységbe veszett. A templomhajót tizenkét kápolna vette körül, mindegyik közepén egy-egy üvegből készült szoborcsoport állt. A belülről üreges szobrok vízzel voltak megtöltve, s a vízben különböző tengeri élőlények úszkáltak...”
Egymásból kinövő szürreális képek barokkos sokasága teszi próbára képzeletünket, de ha hajlandóak vagyunk elszakadni a realitástól, és hagyjuk, hogy az író fantáziája repítsen minket, akkor igazi irodalmi csemegében lehet részünk.
A helyzet ismerős lehet, ha visszagondolunk gyerekkorunkra, amikor a szobánk tele volt különös lényekkel, és minden zugban, sötét sarokban tündéreket, gonosz manókat sejtettünk. Az én lányom például egy szekrénybe beleképzelt egy egész felhőkarcolót emeletekkel, lifttel, lakásokkal, lakókkal, különböző életekkel. Ez volt az egyik kedvenc játéka. Szóval, nem is áll olyan messze tőlünk az irreális, csak ahogy felnő az ember, szép lassan leszokik a fantáziálásról (kivéve az íróembert).
Ez a könyv, arra ébreszt rá, hogy mindig próbáljuk a dolgok másik oldalát is látni, sőt minél több szempontból vizsgálunk meg valamit, annál közelebb kerülhetünk a lényeghez.
