Brodsky (1940-1996) orosz származású amerikai költő, esszéista, 1972-től az USA-ban élt. Erősen kötődött az orosz hagyományokhoz és a zsidó vallásos érzülethez. Költészetét széles látókörű európaiság, intellektuális és érzelmi gazdagság jellemzi.
1987-ben kapott Nobel-díjat.
A költő Velencében töltött húsz telének emlékeiből áll össze ez a rövid, de rendkívül erőteljes esszé. A nyári, zsúfolt, zajos Velencét nem tudta elviselni, ezért kizárólag télen látogatott el a városba. Mint annyi más művészt, őt is mélyen megérintette Velencének, ennek a vízen lebegő városnak semmihez sem hasonlítható kisugárzása. Sokan díszletvárosnak, giccsnek tartják Velencét, de talán még többen vannak, akiket rabul ejt a titkok városa, az impozáns paloták, a hajdani gazdagság ragyogása ugyanúgy, minta a pusztuló, málladozó épületek, a sikátorok, az aprócska terek.
A könyv olvasása közben elgondolkodhatunk azon, hogy az építészetnek, milyen erős hatása van az emberre. Az épületek és az épületek által körülhatárolt terek rengeteg gondolatot és érzést közvetítenek. Csak gondoljunk arra, milyen más hangulatú sétálni egy alpesi faluban vagy mondjuk New York felhőkarcolói között, egy gondozott kertvárosban vagy egy lepusztult lakótelepen. Velencében sétálni, pedig valami egészen különleges élmény.
”…szűkek és angolna módjára tekergősek az utcák, amelyek végül is kivezetnek egy lepényhal alakú campóra, melynek közepén katedrális emelkedik, benőtték a szentek, mint a rátelepedett kagylók, és a kupolái olyanok, akár a medúzák. Bárhová induljunk is el szállásunkat elhagyva, biztosan eltévedünk a hosszú utcák és átjárók tekervényeiben, melyek mind arra csábítanak, hogy járjuk őket végig, jussunk el a megfoghatatlan végükig, hiszen általában a víznél végződnek, úgyhogy még csak zsákutcának sem nevezhetők. A város térképrajza egyazon tányéron osztozó két sült halra emlékeztet, …nincs rajta sem észak, sem dél, sem kelet, sem nyugat, az egyetlen lehetséges irány oldalra vezet. …És ha megállítunk egy helybélit, hogy igazítson útba, hiába hadarja, hogy a destra, a sinistra, diretto, diretto, mert nem vagyunk képesek megjegyezni, de keze szüntelen csapkodásából szemünk előtt könnyen kirajzolódik egy hal formája.”
Milyen könyv a Velence vízjele? Elég nehéz megfogalmazni. Talán a város keltette érzések, gondolatok, hangulatok, emlékek, képzettársítások, szürreális képek, álmok összeszőve egy laza szövésű képpé. Ez Brodsky hideg, szeles, „fagyott hínáros”, ködös, titkokkal teli Velencéje, amely mégis (vagy éppen ezért) a szépségről, az időről, a vízről, a fényről, a hangokról, az emberről, az írásról, és a legfontosabb dologról a szeretetről szól.
Különösen Velence szerelmeseinek ajánlom ezt a lírai, de soha sem giccses, anekdotázó, filozofáló, fanyar humorú írást.
Ha tetszett az ajánló, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt az olvasás népszerűsítéséért!
Köszönöm.
