A történet 1964-ben egy eldugott, kis franciaországi faluban és környékén játszódik. A főszereplő egy 18 éves lány, az ő szemével látjuk a történéseket. Az üde, bájos, kissé vadóc lány a világtól elzártan él egy tanyán apjával és annak nővérével.
„Szeretem a magányt, jól megvagyok egyedül. Gyermekkorom óta falom a könyveket, szenvedélyesen szeretem a zenét, a lemezeket. Félrevonult életmódunk, távol a falutól, tökéletesen kielégített. Nem kívántam semmi változást... Apám óva őrködött, hogy hármunk kis közösségébe be ne hatolhasson a külvilág. Az erdő pedig jótékonyan védelmezte meghitt, magányos életünket.”
Ebbe a látszólag idillikus környezetbe robban bele Julien Durand, egy huszonnyolc éves fiatalember, aki az erdőben balesetet szenved, s néhány napig a háziak gondozására szorul. A lány apja nem örül a titokzatos idegennek, de nem tehet mást, kénytelen elfogadni a helyzetet. Julien és a lány sokat beszélgetnek. A fiú mesél gyerekkoráról, apja haláláról, anyja eltűnéséről, nevelőszüleiről. Elmondja, hogy apját, - aki ellenálló volt - valaki feljelentette, s ezzel a Gestapo börtönébe, majd haláltáborba juttatta. A fiú elbeszélése nyomán szembesül először a lány, a háború apokaliptikus képeivel. Ekkor tudatosul benne, hogy ő milyen keveset tud az apjáról, anyja haláláról, a család korábbi életéről.
„Korán dajkaságba adtak, majd hatéves koromban apácákhoz, intézetbe Belgiumba. Ma sem tudom, miért alakult így a sorsom, de sohasem kérdeztem, mivel, mint említettem, nem vagyok kíváncsi természetű. Talán féltettem a nyugalmamat?”
Kezdetben azt hiheti az olvasó, hogy Juliennel a szerelem tört be a lány ártatlan világába, de ez a sejtés, később fokozatosan átalakul...
A kisregényt egyszerűen nem lehet letenni. A történet fokozódó feszültsége, az igazság kiderítésének vágya hajtja az olvasót oldalról oldalra, egészen a könyv végéig. A befejezést viszont, egy kicsit elnagyoltnak tartom. Sajnos, nem indokolhatom, meg hogy miért, mert akkor „lelőném” a történet végét, és azt semmiképp sem szeretném. Erről csak annyit, hogy - tapasztalataim szerint - ha az emberek lelkében ilyen könnyen feloldódnának a traumák, akkor valószínűleg a pszichológusok munka nélkül maradnának.
Ettől eltekintve, nagyon-nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek. Remekül megírt, érdekes, elgondolkodtató és valóban letehetetlen történet.
