Nem szeretem az életrajzi regényeket. Nem szeretem, mikor valaha élt emberek szájába adnak olyan mondatokat, amiket nagy valószínűséggel sohasem mondtak ki. Most - Hemingway okán – mégis elcsábultam.
A párizsi feleség Ernest Hemingway és első felesége Hadley Richardson párizsi éveiről szóló regény.
1920-ban Chicagóban egy baráti összejövetelen ismerkednek meg. A regény Hadley szemszögéből írja le a történteket.
A gyors esküvő után (Sherwood Anderson tanácsára: ...Párizsban a helyed. Az igazi írók most ott vannak.), úgy döntenek a szerelem városában folytatják közös életüket.
Az 1920-as évek elején vagyunk. Épp csak véget ért a Nagy Háború. A pokolból visszatértek lőtt vagy szúrt sebei már begyógyultak, de a lelkiek talán soha nem fognak. Fiatalok, akiknek még el sem kezdődött az életük, de már olyasmit láttak, olyasmit éltek át, amit embernek soha nem lenne szabad. Egy nemzedék, amely elvesztette hitét, álmait, céljait.
A múltra nem akar emlékezni, jövője nincs, csak a mának él. Whisky illat, cigarettafüst, dzsessz zene, a pillanatnyi örömök örökös hajszolása az életük.
Az „elveszett nemzedék” (lost generation), ahogy Gertrude Stein (amerikai költőnő, műgyűjtő, mecénás) nevezte az akkoriban Párizsban élő amerikai írók népes csoportját. Stein és párja Alice B. Toklas szalonjában a kor minden nagy művésze megfordul. Kitűnő ízlését, véleményét, tanácsait mindenki elfogadja, sőt igényeli.
A fiatal Hemingway is meghívást kap a művészszalonba, ahol mindennapos vendég Ezra Paund, Scott Fitzgerald, Sherwood Anderson, John Dos Passos, Eliot, Joyce, Matisse, Picasso és még sok nagy tehetségű alkotó.
Stein elolvassa Hemingway írásait és kiváló stílusérzékével azonnal észre veszi, hogy mi az, amit erősíteni, kiemelni kell ahhoz, hogy az író rátaláljon egyéni hangjára.
A párizsi éveik kezdetén sok nehézséggel küszködnek, amerikai életkörülményeikhez képest sokkal szerényebben élnek. A kor szokásainak megfelelően napjaik nagy részét baráti társasággal kávéházakban töltik. Egész nap folyik a szesz és árad a dzsessz.
Hadley sokat van egyedül, Ernest megszállottan dolgozik karrierje elindításán.
Sokat utaznak, Ausztriában, Svájcban, Spanyolországban nyaralnak-telelnek. Hemingway Pamplonában szeret bele a később, több művét is megihlető bikaviadalokba.
1923-ben megszületik fiúk, Jack (Bumby). Kapcsolatuk lassan, de folyamatosan lazul, ellaposodik. Hemingway nehezen, később egyáltalán nem tud ellenállni a művésztársaság hölgytagjainak. Beleszeret felesége egyik barátnőjébe, aki előbb a szeretője, majd később második felesége lesz.
„Paulin egy vakítóan tiszta délutánon érkezett meg Antibesba. Fehér ruhát és fehér szalmakalapot viselt, és lehetetlenül frissnek és tisztának tűnt, akár egy fagylaltkehely. Egy táguló napsütötte folt. Más nő zavarban lett volna, ha úgy érkezik meg a színre, hogy mindenki tudja, de legalábbis sejti szeretői státuszát – de Pauline egy pillanatra sem jött zavarba. E tekintetben olyan volt, mint Zelda. Mindketten tudták, mit akarnak, és megtalálták a módját annak, hogy megkapják vagy megszerezzék. Ijesztően ravaszak és modernek voltak, én pedig minden voltam, csak az nem.”
Néhány hónap után Hadley belátja, hogy házasságuk menthetetlen, s 1927 tavaszán kisfiával visszaköltözik Amerikába.
A köszönetnyilvánításból és a források felsorolásából látszik, az írónő alapos kutatómunkát végzett. Dokumentumokon alapuló fikciója sodró, lendületes írás, világszerte nagy sikert aratott.
A műfaj kedvelőinek jó szívvel ajánlom.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért!
Köszönöm.
