Címével ellentétben nem nyelvkönyvet, hanem egy regényt ajánlok olvasásra.
1943 szeptemberében egy iratok nélküli, betört fejű embert találnak a trieszti mólón. Mikor magához tér a kómából kiderül, hogy sérült a beszédközpontja és minden emléke elveszett. A férfit a közelben horgonyzó Tübingen nevű kórházhajóra szállítják, ahol egy finn származású német orvos veszi gondjaiba. Az azonosítás egyetlen támpontja a férfi zubbonyába varrt név, Sampo Karjalainen. A finn származású neurológus biztosra veszi, hogy ápoltjában egy honfitársát találta meg. Mindent elkövet, hogy a férfi emlékezete visszatérjen: finn nyelvre, kultúrára oktatja, majd mikor lehetőség nyílik rá, Helsinkibe küldi, azzal a reménnyel, hogy talán a helyszín segít az emlékek és önmaga megtalálásában.
Sok érdekes kérdést vet fel a könyv:
- túl lehet-e élni egy emlékezetvesztést,
- mik vagyunk a gyökereink, az emlékeink, a nyelvünk, az önazonosságunk nélkül?
Így vall erről a főszereplő:
„Ha azzal áltattam is magam, hogy kibírom, a belső nyugtalanság, hogy nem tudom, ki vagyok, összesűrűsödött bennem, és lassan kiszívta minden erőmet. Követelte az őt megillető teret. Mert az ember nem élhet emlékezet nélkül.”
Tudom, sok regény és film feldolgozta már ezt a témát, de ez egy kicsit más, mert az író nyelvész, és ezáltal a megszokottól eltérő szemszögből is láttatni tudja az anyanyelv, az emlékek, az identitás elvesztésének félelmetes problémáját.
A könyv nyelvezete kimondottan szép, ami azért említésre méltó, mert manapság sajnos elég ritkán találkozhatunk ezzel a jelenséggel.
„Újra havazni kezdett. A hó közömbösen hullott a halálnak erre a színterére, és a finnek elkezdtek abban reménykedni, hogy a rossz idő meggátolja az oroszokat a támadásban. De néhány nap múlva egy este ragyogó holdfény kelt az öböl felett, és fényszóróként világította meg a várost. Ahová az orosz bombák hullottak, a fehér lepel felhasadt, és nagy sár- és kőhalom maradt a helyén.”
A regény végére kiderül, ki is valójában Sampo Karjalainen, és érdemes-e élni emlékek nélkül.
Igazán jó könyv, ajánlom mindenkinek, és különösen azoknak, akik jártak már Helsinkiben és szívükbe zárták ezt a várost, Finnországot és a finneket. Fantasztikus élmény a főszereplővel kóborolni az ismerős városrészekben, utcákon, tereken, parkokban, kikötőkben, épületekben, hallani az ismerős finn szavakat, felidézni a Kalevala történeteit. És megborzongani attól a felismeréstől, hogy ezeket az emlékeket el is lehet veszíteni.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért!
Köszönöm.
