A Kalevala a finnek nemzeti eposza. Elias Lönnrot – aki eredetileg körorvos volt –, munkája során bejárta egész Finnországot, és összegyűjtötte a már-már feledésbe merülő ősi, finn énekeket, verseket. A hihetetlenül gazdag népköltészeti anyagból Lönnrot egy mesterien összeállított eposzt szerkesztett. Az 50 rúnóból (ének,vers) álló teljes Kalevala 1849-ben jelent meg, azóta 58 nyelvre fordították le. A kalevalai sorok jellemző, ritmikus lüktetése, szinte bármely nyelven jól visszaadható.
„Ihol kedvem kerekedett, eszembe gondolat gerjedt:
én elmennék énekelni, szép szavakat sorba szedni,
mondanám az ősi mondát, regélném a régi regét.” (Rácz István)
A történet a világ teremtésével kezdődik. A Kalevala szó jelentése Kaleva fiainak hazája. Ez Finnország déli, kies részeit jelenti, a hideg, sötét, északi rész neve, Pohjola. Az eposzban Kalevala és Pohjola népe harcol egymás ellen.
A főhős a kalevalai nép fia a „Vénséges vén Vejnemöjnen”, aki isteni leszármazott (anyja Ilmatár, az Ég leánya), tudós, varázsló, de mindenek fölött a legnagyobb énekes. A Kalevalában az éneklés sokszor egyet jelent a varázslással. De Vejnemöjnent nem csak hősként látjuk, néha csetlő-botló vénember, különösen, ha lányokról van szó. Szóval, hús-vér ember. Kalevala hőse még Ilmarinen, a kovács, „öröktől való vasverő” és Lemminkeinen, a „léha”, semmirekellő, az örökké lányok után futkosó, ifjú harcos.
Fent, északon, Pohjolában matriarchátus van. Az uralkodó Louhi, Észak úrasszonya titokzatos, félelmetes, gonosz boszorkány. A kalevalai hősök egymással versengve próbálják elnyerni Louhi gyönyörű szép lányainak kegyeit. A fő konfliktust azonban, a Szampó birtoklása okozza. A Szampó egy „csodamalom”, amit Ilmarinen a kovács készített, s ami aranyat-pénzt ver, tulajdonosát munka nélkül is gazdaggá, boldoggá teszi. Kaleva fiai igazságtalanságnak tartják, hogy Louhi a Szampó kincseit csak magának tartja meg, s nekik semmit sem ad belőle, ezért elhatározzák, hogy visszaszerzik a malmot. A győzelemig sok-sok megpróbáltatást, akadályt kell legyőzniük.
Az eposzból nagyon sok érdekességet megtudhatunk az ősi, finn nép mindennapjairól, szokásairól, olvashatunk sokféle ünnepségről, lakodalomról, medvetorról, kantele (népi hangszer) építésről, szaunáról, gyógyításról. Lírai énekek, balladák, vadász-énekek, közmondások, varázsigék, lakodalmi és sirató énekek váltják egymást gyönyörű egésszé formálva. De az ismeretszerzésen túl, rendkívüli élvezetet jelent a mű nyelvének ritmusa, zeneisége. Ízleljük meg egy csöppet:
„Ingét veti ingó nádra, szép szoknyáját száraz ágra,
harisnyáját hűs homokra, cipellőjét cifra kőre,
gyöngyeit a gyöpre szórja, dobja gyűrűit a gyomba!”(Rácz István)
A zene, az énekmondás tehát egyenlő a varázslattal. A zene a mai napig fontos és természetes része a mindennapi életnek Finnországban. Egyedülálló, ahogy ők a zene, az éneklés szeretetére és művelésére tanítják a gyerekeket és a felnőtteket. Ennek ősi gyökerei vannak, ez tagadhatatlan.
Kosztolányi egy esszéjében írja : „Egy eposz - az egyetlen az egész világon -, melynek szemlélete művészetközpontú, irodalomközpontú. (...) Az ige teremtőerő. A képzelet csodatevő. A dal pedig mindenható. Ez a Kalevala igazi értelme."
A Kalevala megjelenése, természetesen, elősegítette a finn nyelv fejlődését is. Az eposz fordításai egy csapásra ismertté tették a világban a kis északi népet.
Mindenkit arra buzdítanék, hogy olvassa ezeket a csodálatos, játékos, zenélő sorokat.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért! Köszönöm
