A szerző költő, prózaíró, esszéista, összehasonlító irodalomtörténetből szerzett doktori címet. Az Olasz Külügyminisztérium kulturális tanácsosa, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója is volt. Számos elismerésben részesült Olaszországban és külföldön egyaránt, műveit több nyelvre lefordították.
A könyv főhőse Giorgio, a középkorú, sikeres kultúrdiplomata. Egy nap észre veszi, hogy képtelen a munkájára koncentrálni, élete szétesőben van, egyre jobban eluralkodik rajta a depresszió.
„Egymás hegyén-hátán lévő könyvei között Giorgio éppen valamilyen irodalmi visszaigazolást keresett a rajta elhatalmasodott borzasztó tespedtségre, erre a függőségi állapotra, melyet a kényszerűen ismétlődő gesztusok és gondolatok váltottak ki nála, s amely a minimálisra szorította életkedvét.”
Visszamenekül a már elárvult szülői házba, egy kis, eldugott itáliai faluba. Takarít, kertészkedik, egészen más dolgokkal foglalja el magát, mint eddigi, zajos, stresszes életében.
„A parabolaantenna, mely arra szolgált volna, hogy szükség esetén kapcsolatot teremtsen általa a világgal,(…) nem működött. Giorgio először úgy volt vele, tulajdonképpen jobb is így. Mindazok a hírek, amelyeket ez a szerkezet hozott el hozzá, az a sok pusztítás meg halál, azok a csillagháborús, apokaliptikus jelenetek, amelyeknek olykor ő maga is részese volt, most tökéletesen irreálisnak tűntek számára, időben és térben rendkívül távolinak.”
A padláson kezébe kerül egy láda, tele rég elfeledett fényképekkel és egy régi naplóval, amit Giorgio még iskolás korában írt. És akkor feltartóztathatatlanul megrohanják a gyermekkor emlékei: a nagy családi összejövetelek, evés-ivások, autózások Camillo bácsival a tejesemberrel, édesanyja főztjének íze, az apa háborús emlékei, az olasztanárnő iránt érzett ábrándos kamaszszerelem, kacér tinilányok csábításai, volt házasságának lehangoló története, imádott anyja halálának emléke.
Végül egy új szerelem kirángatja a depresszióból, s elhozza Magyarországra. Ettől kezdve sok magyar helyszín és téma bukkan fel a regényben. Igazán kellemes érzés olvasni ezekről egy olasz író könyvében.
A fülszöveg írója, Amarcord-élményről beszél. Igen, van benne valami. A visszaemlékezések nyomán, megelevenedik előttünk egy olasz falu, a családok mindennapi élete, ünnepei, az emberek öröme, bánata, hibái és erényei egy kisgyerek szemével láttatva. A különbség talán annyi, hogy itt hiányzik az a jellegzetes „fellinis” humor, ami még a legtragikusabb események közben is belopódzik a film jeleneteibe. Az egész regény alaphangulata visszafogott, ábrándos, melankolikus.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért! Köszönöm.
