Az író Bulgáriában született 1905-ben, spanyol-zsidó szülők gyermekeként. Anyanyelve spanyol, de írni, olvasni már Angliában tanult, angolul. Később a család Bécsbe költözött, így tanulmányait német nyelven kellett folytatnia. Az egyetemet Zürichben és Frankfurtban végezte. 1938-ban az Anschluss után Angliába emigrált. Az irodalomtörténet osztrák regény- és drámaíróként tartja számon. Esszéírói munkássága is jelentős volt. Soknyelvű lévén, erősen foglalkoztatta a nyelv szerepe az emberek életében. Nagy problémának tartotta az emberiséget megosztó, bábeli nyelvzavart. 1981-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. 1994-ben halt meg Zürichben.
Egy kicsit a tényekről. Marrákes, Marokkó negyedik legnagyobb városa, az Atlasz-hegység lábánál fekszik. A lakosok többsége berber vagy berber származású. A város nevéből ered az ország neve is. Itt található egész Afrika legnagyobb, hagyományos piaca, a Dzsema el Fna. Az író a 60-as évek végén járt Marokkóban, s az akkori benyomásairól szól ez a kispróza.
Bár a könyv alcíme: úti jegyzetek, de egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy egy útikönyvvel van dolgunk. Ez egy ízig-vérig szépirodalmi mű, egy érzékeny, minden élményt befogadni és elfogadni kész író naplójegyzetei. Gyönyörű leírások tevékről, néptelen házakról, a fűszerpiacról, egy őrült nőről, kéregető gyerekekről, egy láthatatlan koldusról, a zsidó negyedről és még sok minden másról. Azért megragadóak ezek az írások, mert érezzük bennük az író nyitottságát, észre vesz olyan dolgokat is, amik mellett sokan csak elsétálnának. Teljesen átadja magát az élményeknek. Hagyja, hogy hassanak rá a hangok, a képek, színek, illatok, a számára ismeretlen nyelv. „Mi rejlik a nyelvben? Mit takar el? Mit vesz el tőlünk? A Marokkóban töltött hetek alatt sem az arabot, sem egyetlen berber nyelvet nem próbáltam megtanulni. Nem akartam semmit elveszíteni az idegenszerű kiáltások erejéből. Azt akartam, hogy benső valójukkal érintsenek meg a hangok, hatásukat ne gyöngítse hiányos és mesterkélt tudás. Semmit sem olvastam erről az országról. Nem ismertem szokásait, lakóit. Az a kevés ismeret, ami egy élet során minden országról és minden népről ránk ragad, az első órákban lefoszlott rólam.”
Nem csak egyszerűen leírja az egzotikus élményeket, de kiszínezi, fantáziájával továbbszövi az eseményeket. Egy olyan ember írja ezeket a történeteket, aki, ha meglát egy omladozó házat, nem csak a romokat látja, hanem azokat az embereket is, akik valaha ott lakhattak, s azokat a történeteket is, amikről a falak mesélhetnének.
Izgalmas, élvezetes olvasmány ez az úti jegyzet, egyetlen egy hibája van, az, hogy nagyon rövid. Én még sokáig, hosszan olvasgattam volna ezeket a marrákesi gyöngyszemeket.
Ha tetszett az ajánlóm, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt a könyvekért, az olvasásért! Köszönöm.
